|
A II.Kor.10,4-5. része arról beszél, hogy az Isten olyan erős fegyvereket adott nekünk, amelyek alkalmasak az Isten megismerését akadályozó erősségek lerontására. A Jelenések könyve 12,10-11. versei alapján beszéltünk Jézus véréről, amely fordulatot hozott az emberiség azon tagjainak az életében, akik hisznek benne, mert ők átkerülnek a sötétség hatalmából Isten országába. Ez egy szellemi igazság, amelyet e világ fejedelme minden áron el akar rejteni. (Óriási kiváltság, hogy a Szent Szellem által megtérésre juthattunk, és életünk középpontjába az élő Názáreti Jézus került.)
Mintha a fogyasztói globális világot látnám leírva. Emberek másodpercenként halnak éhen, ezt a kozmetikai iparra fordított pénz töredékéből meg lehetne akadályozni.
A rendszer igazságtalansága nincs Isten előtt elrejtve, annak következményeként – szerintem – már most rajta van az ítélet is. Ez az igazságtalanság szüli az éhséglázadásokat. Afrikában, de már Európában is lázonganak az emberek. Azt vallják, hogy a nemzeti és hazafias érdekeik mellett állnak ki. Ez ugyanakkor összekeveredik a rasszizmussal, a gyűlölettel, és könnyen belecsúszik egy fasiszta, gyűlölködő ideológiába és vallási fundamentalizmusba (pl. iszlám, katolicizmus, vagy éppen a magyar sámán vallások). Még a teljesen helyénvaló eszméiket (pl. homoszexualitás, abortusz elvetése) is államhatalmi eszközökkel akarják rákényszeríteni az emberekre. Ez azonban nem lehet eredményes, mert a törvény haragot szül. Elképzelhető, hogy a Közel-Keleten háborúk lesznek, ha még inkább tért nyer az iszlám fundamentalizmus, mert az össze fog ütközni Izraellel, az Egyesül Államokkal és a nyugati világgal. Magyarországon is megéljük ennek a két rendszernek az összeütközését: sokan igen helyesen kiállnak a szabadságért, de mégis a Mammon-kultusz irányába, a fogyasztói oldalra is tesznek lépéseket. A nemzeti érdekekért kiálló oldalon pedig süvölt az antiszemitizmus és a rasszizmus, a totalitariánus rendszer felé való eltolódás. Részigazság mind a kettőben van, de mind a kettő alapvetően vakítás! A valódi kérdésekre egyik sem ad megoldást. Igaza van annak, aki a szabadságért, az ember alapvető jogaiért lép fel. Annak is igaza van, aki nem akar a Mammon rabszolgája lenni. De nem erről szól az élet! Az egyik rendszer sem tud mit kezdeni a bűn és a halál kérdésével. Ezt a kérdést egyik sem tudja megoldani, legfeljebb súlyosbítani fogja a helyzetet. A megoldáshoz kevés az emberi erő! Nekünk Istent ismerő embereknek kell előállnunk, és azt kell mondani: „Bárhogy is halsz meg, el fogsz kárhozni, ha nem ismered meg személyesen a Megváltót! „Mert nem adatott más név az ég alatt, amelyben az emberek megmenekülhetnek, csak a Názáreti Jézus neve!” Az Embergyilkos (a Vádló mindent elkövet, hogy az emberek ne lássák a világosságot, a Názáreti Jézus Krisztus feltámadásának dicsőségét, de nekünk a Jelenések könyvében (12,11) azt mondja Isten maga, hogy: „És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételöknek beszédéért; és az ő életöket nem kímélték mind halálig.” Isten azért tart téged ezen a földön, hogy legyél a világ világossága, legyél só, legyél bizonyság, legyél annak az igazságnak a tanúja, melyet Isten kijelentett a számodra. A „bizonyságtevő” szó a görög eredetiben mártüreo (mártír), jel, olyan ember, aki az életét jelként, tanúként odatette Isten kezébe. Van olyan jelentése is, hogy megvallás. Tehát, ha a szívünkben levő hitet megvalljuk, utána pedig felnézünk megvallásunk főpapjára, hit és békességes tűrés által örökölni fogjuk az ígéreteket. ( Zsidó 3,1 és 4,14-16) Jézus a Lukács 12-ben ezt mondja: ” 8Mondom pedig néktek: Valaki vallást tesz én rólam az emberek előtt, az embernek Fia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt; 9Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, megtagadtatik az Isten angyalai előtt.” Szorosan összefügg a két megvallás. Ha imában, szellemben ragaszkodsz Isten ígéreteihez, ha dicséred Őt, ha eggyé válsz Vele, akkor a következő lépés, hogy menj, és vidd az evangélium üzenetét. Az a legnagyobb kincs az életünkben, de azért van, hogy eljusson a föld végső határáig. Az igaz bizonyság lelkeket ment meg (János 8,36, Péld.14,25), mert amikor elmondod, hogy mi történt veled, hogyan győződtél meg a feltámadásról, a Szent Szellem megérinti annak az embernek a szívét, és ad egy lehetőséget, hogy döntsön az Úr mellett. Hirdesd az evangéliumot alkalmas és alkalmatlan időben! Ez egy bizonyos merészséget, jó értelemben vett agresszivitást is igényel, mert a világ hatalmas erővel képviseli az eszméit. Az apostolok (valamennyien) minden körülmények között tanúbizonyságai voltak Jézus feltámadásának (Ap.csel.1,8, 2,32, 3,15, 4,33). Még akkor is a bizonyságtevés mellett döntöttek, ha halálos veszedelem árán kellett tanúskodni. Amikor Jézus elhívta Sault, Ananiást küldte hozzá, aki félt tőle. Lehetséges, hogy te is olyan emberekkel fogsz találkozni, akikről nem jutna eszedbe, hogy megtérne, vagy akiket inkább elkerülnél. Pált Isten választotta ki, hogy hordozza, mint egy transzparens, képviselje, hirdesse a nevét a pogányok és a főemberek előtt is. Pál tette ezt akkor is, amikor ezért üldözték, sőt nagyon sok időt töltött börtönben is. Fogsága híressé vált, és ez által is sok ember megmenekült. Még bilincsben is hirdette az evangéliumot (Ap.csel.26), mert az volt a véleménye, hogy Isten Igéje nincs bilincsbe verve. Ilyen legyél te is! Hirdesd a megváltást, a feltámadást! Legyél tanú! Legyél mártüreo! |
|
Takács Ferenc - Martüreo
|




















Isten a gyógyító II. - Letölthető mp3-ban a "TANÍTS MINKET IMÁDKOZNI" sorozat tizenhatodik, 2012.05.17-i része
„Ne higgyetek a vakító világnak, ne higgyetek „e világ fejedelmének”! Ne engedjétek meg, hogy leuralja elméteket a sok hazugság! 