|
A Biblia alapján hisszük, hogy Isten a világmindenség teremtője, aki az embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette meg. A Teremtő és teremtménye kapcsolatát a bűnbeesés rontotta meg, amely az embert és minden leszármazottját elszakította az élő Istentől, a bűn rabszolgájává tette és kiszolgáltatta a halálnak és a kárhozatnak. Isten megváltói terve arra irányult, hogy a bukott embert megváltsa a Sátán hatalma alól és helyreállítsa Isten és az ember szeretet-közösségét. Ez a Messiás-király (Krisztus) jelent meg testben a názáreti Jézusban, aki szeplőtelenül fogant Máriában, megszületett Betlehemben és Jeruzsálemben bekövetkezett kereszthalálával és testben történt feltámadásával a hit alapján kötött új szövetség Szerzője, Közbenjárója és Főpapja lett, aki felvitetett a Menybe, megkoronáztatott tisztességgel és dicsőséggel és vissza fog térni, hogy az Egyházat, amit tulajdon vérével szerzett, elragadja magához és a hívők sokaságával együtt megjelenjen a világnak teljes krisztusi dicsőségében és ítéletet tartson élők és holtak felett. Az Újszövetségben Isten (JHVH) három személyben jelentette ki magát: az Atya, a Fiú, a Szent Szellem. Az Egyház az Atyától Krisztusban elhívott szentek közösségéből áll, akik a Szent Szellem bizonyságtétele alapján hisznek a Jézus Krisztus haláláról és feltámadásáról szóló Evangéliumban, megtértek a bűneikből, megvallották hitüket és újjászülettek a vízkeresztségben.
Minden újjászületett hívő kötelessége, hogy tanítványként Krisztushoz és az elhívásához méltó életet éljen, legjobb tudása szerint törekedjen arra, hogy Krisztus természete, élete, szentsége és szeretete láthatóvá váljon az életében. Minden hívő részére Istent ajándéka a bűnbocsánat, a megigazulás, az örök élet kegyelme és az eljövendő világ örökségének ígérete, amelynek záloga és előlege a Szent Szellem, aki a hívőkben lakozást vesz, karizmáival megnyilvánul és munkálkodik. Miért Autonóm?
Miben más mint a többiek? Amit még tudni szeretnél, azt most itt megkérdezheted: E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Az egyház célja keretet nyújtani a közösségi vallásgyakorláshoz mindazoknak, akik hisznek a teljes Szentírásban (Biblia), újjászülettek és Jézus Krisztus elkötelezett tanítványaiként akarnak élni. a) Isten dicsőségét szolgálni a földön "szóval és tettel" (Kol.3/17.) Az Istentiszteletek rendje
Az istentiszteleteken a Szent Szellem vezetése szerint Isten imádása, dicsérete, igehirdetés, bűnösök megtérésre hívása, személyes szükségekért való imádkozás, bemerítés, úrvacsorai közösség és szeretetvendégség (agapé) gyakorlása történik. Történet
A Budapesti Autonóm Gyülekezetet 256 természetes személy alapította 1998. szeptember 3-án. A Fővárosi Bíróság 1998. november 19-én kelt végzésevel hivatalosan is nyilvántartásba vette. Az egyház Alapszabályát a tagság az 1998. október 23-án megtartott közgyülésén fogadta el, ahol ideiglenes vezetőséget is választott. A következő közgyűlés (1999. áprilisában) választotta meg az egyház presbitériumát és Gazdasági Bizottságának tagjait. A gyülekezet bérleményekben tartja az istentiszteleteit, elinte a várban, majd a Fradi népligeti csarnokában, 2000 óta pedig a Fővárosi Művelődési Ház (FMH) színháztermében jelenleg 16 órai kezdettel. Az egyház regisztrált tagsága időközben közel 700 fő fölé duzzadt, az egyszázalékos felajánlások száma 2007-ben 474 volt. Szervezeti felépítés Az egyházat a presbitérium vezeti. A presbitérium vezetője, a gyülekezet pásztora Piszter Ervin lelkész. Tagjai: Görbicz Tamás, Takács Ferenc és Varga Iván, mint tiszteletbeli tag. Az egyház javait a közgyűlés által közvetlenül választott Gazdasági Bizottság (GB) kezeli. A GB jelenleg három fős, vezetője Orsovai Dezső. A presbitérium munkáját a diakónusok segítik, akik szervezésben, különböző az istentisztelettel kapcsolatos szolgálatokban (hangosítás, gyermekfelügyelet stb.) és házi kisközösségek, imacsoportok vezetésében tevékenykednek. Az egyház legfelsőbb döntéshozó szerve a közgyűlés (eklézsia), amely az egyházat megalapító természetes személyekből és az egyházhoz csatlakozó tagokbó áll. Csatlakozási szándékot írásban kell kinyilvánítani. Részlet az Alapszabályból a) Elfogadja vagy módosítja az egyház Alapszabályát A presbitérium A presbitérium az egyház ügyvezető szerve, amely a közgyűlések között intézi az egyház ügyeit, képviseli az egyházat bíróságok és más hatóságok előtt, valamint harmadik személyekkel szemben, dönt az egyház ügyeiben a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe utalt kérdéseken kívül. Bizottságok A közgyűlés a gyülekezet gazdasági ügyeinek szakszerű lebonyolítására és ellenőrzésére Gazdasági Bizottságot hoz létre. A Gazdasági Bizottság saját tagjai közül vezetőt választ. A gyülekezet a tagjai adományából tartja fenn a működését. Adományokat belföldről az alábbi számlán Forintban Kedvezményezett: Budapesti Autonóm Gyülekezet Unicredit Bank: 10900028-00000009-95530014 külföldről pedig az alábbi számlán Euróban köszönettel fogadunk: HU57 1091 8001 0000 0009 9553 0052 Unicredit Bank; Swift kód: BACXHUHB |
|
A Budapesti Autonóm Gyülekezet hitvallása
|




















Isten a gyógyító II. - Letölthető mp3-ban a "TANÍTS MINKET IMÁDKOZNI" sorozat tizenhatodik, 2012.05.17-i része 

Az Egyház Krisztus Teste és Isten élő kövekből épülő Temploma, amely nem azonos egyetlen földi szervezettel sem, túlmutat téren és időn, melynek a Feje és Megtartója a Krisztus. Az Egyház legfontosabb küldetése, hogy hirdesse az Evangéliumot minden embernek az egész földön, szellemi otthona legyen a megtért hívőknek, bemutassa és hirdesse Krisztus megváltását, hatalmát és uralmát.
A Budapesti Autonóm Gyülekezet hitvallását tekintve azokhoz a protestáns, evangéliumi és karizmatikus jellegű egyházakhoz tartozik, amelyek a hívővé válásban a személyes döntés és újjászületés fontosságát hangsúlyozzák. Ennek megfelelően hirdetik a megtérést a bűnökből, a felnőtt (értsd: személyes hitbeli döntésen alapuló) vízkeresztséget és a Szent Szellemben való keresztséget, mint önálló megtapasztalást, melynek külső, látható jele a nyelvadományok (nyelveken szólás, prófétálás 1Kor.14) megnyilvánulása. A dicsőítést modern hangvételű dalok, az igehirdetést pedig kötetlen, inspirált bibliai üzenetek jellemzik.
Az egyház tagjai közösségi vallásgyakorlatukat istentiszteletek formájában élik meg. Az istentiszteletek heti rendszerességgel történnek.
