A Budapesti Autonóm Gyülekezet a kereszténység protestáns hitvallású, evangéliumi irányzatának karizmatikus ágához tartozik. Presbiteri vezetésű, önálló, szabadegyház.

Mit jelent ez? 

A kereszténység alapvetően három nagy ágra bomlik:

a)     a római felekezetek – ezek az egykori Római Birodalom idején és területén jöttek létre
(római katolikusok és bizánciak: görög, orosz, román, szerb… ortodoxok, koptok, szír, káld… egyház stb.) Saját földi egyházi szervezetüket tartják üdvözítőnek, és a „szentségeket” kegyelem közvetítőnek, a Bibliát csak az egyházi hagyomány részének tekintik.

b)     a klasszikus protestáns felekezetek – melyek a Luther féle reformáció eredményeként és továbbfejlődésével jöttek létre (Lutheránusok, kálvinisták, anglikánok). A Bibliát tekintik a hit elsődleges forrásának.

c)     evangéliumi közösségek, melyek az újjászületés fontosságát hangsúlyozzák, és nem keresztelnek csecsemőket. (baptisták, pünkösdiek, adventisták…)

A protestáns hitvallás

A római felekezetek az egyház (apostoli közösség) elsőbbségét hangsúlyozták az Írásokkal szemben, vagyis azt mondják, hogy abban kell hinni, amit az egyházuk tanít. Saját földi szervezetüket  egyedül üdvözítőnek tartották, papjaikat (klérus, jelentése: örökösök) az apostoli utódlás (szukcesszió) alapján különleges kegyelmi képességekkel felruházott embereknek tekintik (hivatali karizma), akik (erkölcsi állapotuktól függetlenül)  jogosultak az egyház által megállapított szentségek kiszolgáltatásával a hívők számára Isten kegyelmét közvetíteni. A „szentségek” kiszolgáltatása csak e papság közbejöttével lehet eredményes, így ők megkerülhetetlenek az Istennel való kapcsolat és az üdvösség szempontjából. Hívő közvetlenül istenhez nem kapcsolódhat és nem ismerheti meg.

Ezek a felekezetek az egyes országokban népegyházi igénnyel léptek fel, vagyis az egész királyság vagy birodalom egyedüli egyháza kívántak lenni. A római katolikusok ezen felül a világi hatalom (király) fölé is rendelték magukat (invesztitúra háború) és elvárták, hogy az állam terjessze és védelmezze tanaikat alattvalói között (inkvizíció, államegyház).

A Luther Márton nevével fémjelzett reformáció más alapokra kívánta helyezni a kereszténységet. Az egyház (földi) szervezete helyett a Biblia, az Írások bizonyságtételét tekintette a hit alapjának és nem az egyház tanítását. Elutasította az apostoli utódlást és a szentségek tanát, melyek mechanikus cselekedetek alapján hirdették a megigazulást. Ezek az úgy nevezett „sola”,  „csak” kezdetű hittételek:

• Csak az Írások (Biblia) számítanak a hit szempontjából, az egyházi hagyomány és a pápai dekrétumok stb. nem, illetve csak annyiban, amennyiben egyeznek az Írásokkal;
• Megigazulni csak a hit alapján lehetséges, nem pedig „jó” cselekedetekből;
• Üdvösség csak Krisztus által és Krisztusban lehetséges, az egyház (földi) szervezete nem képes üdvözíteni

A protestánsok az Írások alapján elutasítottak számos „pápista babonát”, mint például az ereklyék és szobrok bálványimádó kultuszát, a „szentáldozás” és átváltozás tanát, a purgatóriumot, a halottakért és az elhunyt „szentek”-hez mondott könyörgéseket, a szentelt víz hintést és hasonlókat. Az istentisztelet középpontjába a „szent áldozás” helyett az igehirdetést helyezték, mivel „a hit hallásból van” (Róma 10).

Nem szakítottak azonban az államegyházi és népegyházi felfogással, csak a világi hatalom (fejedelem, király) alá rendelték az egyházat és nem fölé. Számos skandináv országban ma is államegyház a nemzeti lutheránus egyház, illetve Angliában az anglikán egyház.

Az evangéliumi irányzat

Az evangéliumi (nem keverendő össze az evangélikussal, amely lutheránust jelent) közösségek a protestantizmus talaján alakultak ki és fő jellemzőjük, hogy elutasítják a csecsemő keresztséget, azon az alapon, hogy a kereszténységbe nem lehet beleszületni, hanem előbb kell hitre jutni Jézus Krisztusban és a megváltásban, és csak ebből a hitből érdemes megkeresztelkedni.

Ez az újjászületés más, biblikusabb értelmezéséből fakad, ezért újjászületett (newborn, reborn vagy neoprotestáns) keresztényeknek is hívják őket.

„Akik pedig befogadták (Jézust, mint a Krisztust, a Messiást), azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.”

János 1:12-13

„ Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az, és ami Szellemtől született, szellem az.”

János 3:5-6

„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden”   

2. Korinthusi levél 5,17

 „Mert a Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem számít, sem a körülmetéletlenség; hanem csak az új teremtés” 

Galata 6:15

A kereszténnyé (Krisztus követőjévé) tehát mindenki csak a saját, személyes, felelős és hiten alapuló döntéséből válhat az ApCsel 2,38 szerinti három lépés alapján: Térjetek meg, keresztelkedjetek meg (merítkezzetek be)… és veszitek a Szent Szellem ajándékát.

Az evangéliumi irányzat

A harmadik lépést, a Szent Szellem vételét, az evangéliumi felekezetek más és másképpen értelmezik. Karizmatikusoknak azokat hívják, aki a Szellem-keresztséget egy a vízkeresztségtől megkülönböztethető, önálló és különálló aktusnak tekintik (második megtapasztalás), melyet leggyakrabban a nyelveken szólás ajándéka (glosszolália) vagy más kegyelmi ajándékok (karizmák) követnek.

A karizmák az 1. Korinthusi levél 12,9-ben vannak felsorolva:

• „nyelv adományok”: nyelveken szólás, magyarázat és prófétálás
• „kijelentés adományok”: szellemek megkülönböztetése, ismeret szava, bölcsesség szava
• „erő adományok”: csodatévő erők, gyógyítások ajándékai, hit (egy mustármagnyi Isten hitéből)

Márk evangéliuma végén pedig ezt olvashatjuk:

“Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik. 17Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak…, betegre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.

A karizmatikus istentiszteleteket a nagyfokú spontaneitás jellemzi, úgy a zenei szolgálatban (dicséret vagy dicsőítés), mint az igehirdetésben és bizonyságtételekben (amikor a hívők arról beszélnek, hogyan tapasztalták meg  Isten működését az életükbe

Szabadegyház 

Először az angol birodalomban merült fel az igény arra, hogy az állam vonuljon ki a vallás területéről, miután az emberek megelégelték az inkvizíció és a vallásháborúk borzalmait. Az állam és az egyház szétválasztása azonban először az Amerikai Egyesült Államokban valósulhatott meg, ahová számos Európában üldözött és elnyomott vallási irányzat képviselői menekültek. Az amerikai alkotmány kimondja, hogy az állam nem felügyelheti a vallást és egyetlen vallás tanai sem terjeszthetőek állami eszközökkel. A vallásszabadság, az állam és egyház elválasztásának elve innen terjedt el az egész civilizált világon, amely elejét vette a vallási alapú elnyomásoknak és vallási ideológián alapuló totalitárius államok kialakulásának.

Azokat a felekezeteket, amelyek működésükhöz nem igényelnek állami segítséget – sem pénzügyi, sem jogi értelemben – szabadegyházaknak hívják.

Az volna kívánatos, hogy minden vallási felekezet annyi ingatlant és intézményt birtokoljon, amennyit fenn is tud tartani állami segítség, azaz, az adófizetők pénze nélkül. Nem avatkoznak az állam dolgába és fordítva, elvárják, hogy az állam se avatkozzon polgáraik vallási, lelkiismereti kérdéseibe.

A szabadegyházak az egész világon általában formális vagy informális hálózatokba és nem hierarchikus, alá-fölérendeltségben levő felekezetekbe szerveződnek.

Hálót, hálózatokat építenek és nem tornyot vagy piramist.

A helyi gyülekezetek megőrzik önállóságukat, saját stílusukat és arculatukat, egymással mellérendelt, partneri viszonyt ápolnak.

A Budapesti Autonóm Gyülekezet arculatát és stílusát vezetőinek és tagjainak hite, személyisége és ajándékai (tehetsége) formálják. Istentiszteleteink két fő eleme a modern hangvételű dicséret, Isten szolgálata és az ihletett igehirdetés, mely a hallgatókban hitet ébreszt.

A BpA saját magát Krisztus Testének helyi gyülekezeteként értelmezi, melyet Jézus Krisztus hozott létre és tart fenn. „Én felépítem az Eklézsiámat és a pokol kapui sem győzik le” (Máté 16)

Nyitott gyülekezeti modellt képvisel, vagyis a tagságnak nincsenek szigorú feltételei, az istentiszteletek mindenki számára nyitottak, akik a gyülekezet egyszerű rendjét elfogadják és tiszteletben tartják.

A gyülekezet szellemi életét az alapító-presbiterek irányítják, a gyülekezeti élet gyakorlati tennivalóit a szolgálatok (diakónia) látják el, ezek vezetői alkotják a vezetés második vonalát (diakónusi testület).